Egy kis teherautó vett fel. Készültem néhány kínai szóval, de mikor a közeli kisváros nevezetességének számító múzeumnál tett ki, világossá vált, hogy még Shanghai nevét sem sikerült rendesen kiejtenem...

E blognak Kínához nem sok köze van. Bár a "történet" Kínában játszódik, és a kínai hatóságok gyakori szereplői, a kínai kultúráról nem árul el sokat. Remélem, néhány héten belül visszatérhetek majd ebbe a hatalmas országba és folytathatom, ami félbemaradt -megismerését.

A városban sétálva elnéztük a szeméttől a hatalmas bútorokig, különböző terheket triciklikkel szállító helyieket. Alex otthon egy bandában billentyűs. Öröm volt nézni az arcát, mikor egy zongoraboltba botolva betértünk oda, s 10 hónap után végre ismét billentyűkön játszhattak az ujjai. Akkor jött az ötlet. Szerezzünk egy triciklit, egy szintit, s zenés tekeréssel folytassuk az utunkat egy darabig!

Mindent kipakoltak a zsákjainkból, külön figyelmet fordítva a könyvekre, ugyanis bármely Tibettel foglalkozó, monk képét tartalmazó, vagy a tibeti buddhizmussal foglakozó könyv, útikönyv bevitele tiltva van.